A The Rasmus új albumának címe Hide From The Sun (magyarul: Bújj el a nap elől!) Te éjszakai ember vagy?
Lauri: Ez csak azt az érzést tükrözi, amit a legutóbbi turnén átéltünk. Majdnem két és fél éven át voltunk úton, késő esténként léptünk fel, és reggelig buliztunk. Ezután kerültünk csak ágyba, és egészen a délutáni hangpróbáig lustálkodtunk. Ez egy teljesen bolond életritmus – ezt jelenti az album címe.

Közben készítettél egy számot az Apocalyticával is, amiben Ville Valo is szerepelt. Hogy jött a Bittersweat ötlete?
Lauri: Eicca (Toppinen) felhívott, és megkérdezte, hogy lenne kedvem-e énekelni az egyik számban, aztán Ville a HIM-ből kitalálta, hogy miért nem énekelünk egy duettet, ami szerintem egy fantasztikus ötlet volt, mert Finnországban még senki sem csinált ilyesmit. Mindenki azt gondolja rólunk, hogy vetélkedünk egymással. Ami már csak azért is hülyeség, mert a zenélés nem egy véresen komoly dolog.

Mit gondolsz Villéről?
Lauri: Érdekes fickó. Sokkal jobban megismertem ennek a számnak a kapcsán. Együtt írtuk a szöveget, és nagyon nehezen indult be a dolog. Teljesen új szituáció volt mindkettőnk számára, vagy 15-ször találkoztunk, hogy megírjunk egy néhány soros szöveget, de az idő nagy részében teljesen más dolgokról beszélgettünk, és még csak szóba sem került a dal.

Milyen volt a banda többi tagja nélkül dolgozni?
Lauri: Furcsa. Ha velük vagyok, mindig tudom, mi történik. Pauli mindig a jobbomon áll, Eero a balomon. Tudom, hogy ott vannak. Hirtelen csak Apocalypticát és Ville-t látni elég furcsa volt.

Mi a helyzet a szólókarrierrel?
Lauri: Nem, soha. Szerintem a Rasmus srácokkal erősebb vagyok. Együtt nőttünk fel, és együtt vagyunk erősek. Szükségem van emberekre körülöttem, mert akkor a turné közben is egyedül lennék, és csak egyedül ücsörögnék a hotelszobámban.

A közreműködésedért cserébe az Apocalyptica játszik az új lemezeteken.
Lauri: Igen, a Dead Promises című számban. Eicca azonnal egy csomó ötlettel állt elő. Ez a szám az egyik legkeményebb a lemezen.

Mondanál néhány szót a többi számról is? Melyik számodra a legkülönösebb dal?
Lauri: A Sail Away eléggé különbözik a többi számtól. Akusztikus gitáron játszok rajta, és az egész úgy kezdődött, mint egy tábortűz melletti nóta. Elkezdtem játszani a számot a srácoknak a próbateremben, csak úgy, a szórakoztatásunkra. Már megvolt majdnem az összes szám, és akkor megmutattam nekik ezt, ami elég egyszerű. A srácok elkezdték hallgatni, és azt mondták, ó, ez csodálatos, hagyjuk meg ezt ilyen szimplának!

Mi a helyzet a Night After Night című számmal, aminek az az alcíme, hogy Out of the Shadows?
Lauri: Volt egy ötletem, hogy folytassam a történetet egy másik számban. Amikor megírtam az In the Shadows című dalt eléggé kétségbeesett voltam, tele voltam kérdésekkel, segítségre szorultam. És valami történt az életemben. Sokkal magabiztosabb lettem, és úgy éreztem, hogy folytatnom kell azt a dalt.

Utolsó albumotokat, a Dead Letters másfél millióan vásárolták meg. Milyen nagy a nyomás rajtatok, hogy ezt a számot megdöntsétek?
Lauri: Az új album még jobb! Én becsvágyóbb és optimistább lettem. Fekete, kemény és depresszív – ez volt tegnap. Ez az új pozitív érzés sokkal nagyobb ösztönzést ad számomra az életben és a zenében is.

A szövegeitek a félelmekről és az egyedüllétről szólnak. Miért látod ilyen borúsan a világot?
Lauri: Én csak az érzéseimet és hangulataimat írom le. A szövegek azokat a rossz dolgokat tükrözik, amelyek bennem felgyülemlenek. Amikor például a halálról éneklek, akkor nem a fizikai halálra, hanem egy időszak végére, egy érzésre és a folytatás szükségességére gondolok. Ebből a szemszögből a The Rasmus-számok pozitív gondolatokat fogalmaznak meg.

Mit nem szeretsz magadban?
Lauri: Néha nagyon is visszahúzódó vagyok. Töprengek, kételkedem és elmerülök a saját belső világomba. Ekkor a többiek számára elérhetetlen vagyok. Korábban sokszor seggfejként viselkedtem, és az első, 1996-os siker után elvesztettem a talajt a lábam alól. Manapság már kiegyensúlyozottabb vagyok, és nem borulok ki olyan gyorsan.

Mennyire változtatott meg a siker?
Lauri: Érzékenyebbé váltam. Sokszor túl komolyan veszek dolgokat – olyanokat főleg, amiket nem szeretek magamon. Észrevettem, hogy az emberek hallgatnak ránk, azt csinálják, amit mondunk nekik, amit parancsolunk. Szóval jó példát kell mutatnom.

Igaz, hogy BMX bringákat gyűjtesz?
Lauri: (nevet) Négy van belőle a pincében. Néha végigszáguldok velük a szülővárosomon, Helsinkin – nekem még se autóm, se jogsim nincs.

Nem ismernek fel ilyenkor a rajongók?
Lauri: De igen, viszont a finnek nagyon tartózkodóak. Nem döntenek le a lábadról – kivéve, ha részegek, és ez többnyire hétvégére esik. Ekkor néha modortalan beszólásokkal is találkozom, mint: “Hé, nagyon szar a zenéd! Utállak és meg foglak ölni!”

Kapsz szerelmesleveleket is?
Lauri: Nem tudom. Rajongói leveleket csak ritkán olvasok. Nemrég hallottam, hogy egy angol lány rólam nevezett el egy csillagot. Aztán pár őrült egyfajta szektát alakított, amelyben “Laurizmust” tanítanak. Én, egy guru? Ki tudja, mihez használják föl a nevemet? Ez már elég durva. Én tényleg nem tudom, mi megy végbe az ilyen emberek fejében.

Van barátnőd?
Lauri: Nem adtam fel, hogy megházasodom, és gyerekeim lesznek. De sajnos semmi sem változott. A finn lányok túl félénkek.

Miért olyan nehéz neked egy barátnőt szerezni?
Lauri: Én nem vagyok igazán a lányok esete, aki bulikon flörtöl – idegen emberek, különösen idegen nők félelmet keltenek bennem. Nagyon visszahúzódó vagyok, és egy óriási védőpajzsot építek magam köré. Nem könnyű nekem új emberekkel megismerkedni és közelebbi kapcsolatba kerülni velük.

Régen állandóan barátok látogattak az apartmanodba, és buliztatok…
Lauri: Én már nem a partibunkeremben lakom, ahol grafittik voltak a falon. Eléggé hiányzik is. Az volt az első számú partihely. Most Helsinkiben vettem egy házat. Kissé kívül esik a városon, ezért akad kevesebb látogatóm. Ezen kívül az év 250 napjában úton vagyok, és ha otthon is vagyok, kell egy hét, hogy egyáltalán előmerészkedjek.

Alapvetően melankolikus típus vagy?
Lauri: Régen határozottan az voltam: fekete, nehéz és talán kicsit depressziós is. Mi, finnek ilyenek vagyunk. De ma már más vagyok. Boldog vagyok, szívesen nevetek, tudom mekkora felelősségem van, és teljesen rendben vagyok így. Ez a hangulat sok inspirációt ad az életben és a zenében egyaránt: szomorú és boldog egyszerre.